Etikett

Üzleti környezetre, üzleti kultúrára vonatkozó tudnivalók

(interkulturális, protokoll)

Üdvözlés, mindennapi kommunikáció

  • A megismerkedés első lépése általában a névjegy, amelyet a kínai fél két kézzel nyújt át, így is illik átvenni, és illik azt pár pillanatig nézegetni is. A kínai üzletemberek, politikusok szeretnek minél több titulust feltüntetni rajta, így az adott vállalatnál betöltött pozíció mellett például társadalmi szervezetben betöltött posztot, kamarai funkciót is
  • Arc, kapcsolat, hátsó kapu: e három fogalom alapvetően meghatározza az üzleti életet Kínában. Az arc (mianzi) a tekintély szó szinonimája a kínaiban. A tárgyalások során ügyelni kell arra, hogy szerezzünk magunknak arcot (vagyis tekintélyt), ugyanakkor a partner se veszítse el azt, még vitás ügyek tisztázásakor sem. A másik meghatározó fogalom a kapcsolat, (a guanxi), általában ez a külföldi üzletemberek által megtanult első kínai szavak egyike. A szövevényes kapcsolatrendszer minden szinten működik, szívességért szívesség jár. A harmadik alapvető fogalom a hátsó kapu, (a houmen), mely a guanxiból következik. Ha valami a túlzott szabályozás miatt nehezen kivitelezhető, gyakran a kapcsolatrendszeren keresztül érik el céljukat. A 2012-ben indított korrupció-ellenes kampány óta a helyzet változott, a kínai üzletemberek a formális kereteket feltétlenül betartják.
  • Az üzletkötéshez és az eredményességhez Kínában rengeteg türelem és kitartás kell. A tárgyalások menete általában hosszú és vontatott, gyakran kiegészül közös ebéddel, vacsorával, vagy más Első körben a közös üzleti haszonról, a hosszú távú együttműködés lehetőségeiről, a közös sikerekről szeretnek beszélni, ezt követően térnek csak rá bizonyos részletek tisztázására, amelyek még mindig nem a kulcsfontosságú momentumok. Szeretik olyan könnyebb kérdésekkel kezdeni, ahol még kevésbé számíthatnak vitára. Az üzlet sorsa azonban gyakran nem is a tárgyalóasztal mellett, hanem ebéd vagy vacsora közben dől el. Az együtt étkezés nagyon fontos szerepet játszik az üzletkötésnél.

Üzleti környezetre, üzleti kultúrára vonatkozó tudnivalók

(interkulturális, protokoll)

 

Tárgyalási stílus

  • A szóbeli megállapodás, az adott szó a kínai üzleti életben is óriási jelentőséggel bír. Önmagában persze nem szabad látatlanban erre támaszkodni, de általában szavatartóak a kínai üzletemberek. Meg kell azonban jegyezni, hogy az aláírt szerződés nem szentírás, a kínai fél az üzleti környezet változásaihoz alkalmazkodva azonnal módosítja a szerződésben rögzített feltételeket, ha azok számára előnytelenné válnak.
  • A tárgyalás a kínaiak számára is egyfajta rituálé, mindennek megvan a maga forgatókönyve és nyelvi eszköztára. Tanácsos ezeket ismerni, mert ha jól tárgyalunk, megalapozhatjuk az irántunk való bizalmat, ami a későbbiekben elengedhetetlen lesz. A sok szubjektív elem ellenére viszont az is jellemző, hogy racionálisan, gazdasági vagy politikai (e kettő esetenként szorosan összefonódik) elvtől vezérelve kötik az üzletet. Rendkívül jellemző és sok megnyilvánulásban tetten érhető a gazdagság és a hatalom kultusza, mely napjainkban ismét egyre inkább a felszínre kerül.
  • Arra is érdemes felkészülni, hogy sok kínai a közhiedelemmel ellentétben hajlamos a túlzásokra, és szereti felnagyítani saját súlyát, befolyását, képességeit. Az ilyen kijelentéseket óvatosságból fogadjuk eleinte szkepszissel, de kételyünknek semmiképpen ne adjunk hangot.

Üzleti környezetre, üzleti kultúrára vonatkozó tudnivalók

(interkulturális, protokoll)

 

Férfiak-nők szerepe

  • A hölgyekhez a kínai üzleti életben mindenki máshogy Nekik néha fokozottabb erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy a tárgyalóteremben méltó partnerként fogadtassák el magukat. Aki viszont kivívta ezt, arcot szerez, és jól tárgyal, nagyon sikeres lehet. A nőkkel szembeni udvariasság itthon megszokott szabályai kint nem érvényesek, ezért a hölgyek ne csodálkozzanak, és ne sértődjenek meg, ha nem engedik őket előre az ajtónál vagy esetleg megkérdezik, hány éves, hány gyereke van.
  • Kínában nagyon nehéz olyan témába botlani a tárgyalás során, amiről a partner ne beszélne szívesen. Mivel a család az egyik legfontosabb érték, egyáltalán nem veszik zokon az erre irányuló kérdéseket, sőt: előszeretettel mesélnek róla. A pénz sem számít tiltott témának, szemrebbenés nélkül megkérdezik tőlünk is, hogy mennyi a fizetésünk. Az egyetlen kényes terület a politika, ahol nem tanácsos állást foglalni, nem tudhatjuk, hogyan vélekedik az adott témáról üzletfelünk. Saját értékrendünket, véleményünket nem szabad rájuk erőltetni.
  • A kínai társadalomban az emberek mélyen tisztelik szüleiket és az idősebbeket, ezért ellenszenvet válthat ki, ha rajtunk az ellenkezőjét veszik észre. A tisztelet természetesen a feljebbvalóknak is kijár, vállalaton belük komoly hierarchia szerint dolgoznak, és szeretik ugyanezt látni a magyar delegációk tagjainál is.

Üzleti környezetre, üzleti kultúrára vonatkozó tudnivalók (interkulturális, protokoll)

 

Öltözködési szokások

  • A kínaiak az öltözködés terén általában követik az európai trendeket, az idősebb korosztály azonban még gyakran viseli a klasszikus kínai öltözködés

Étkezési jellegzetességek

  • Hacsak nem a partner kifejezett kérése, semmiképpen se időzítsünk üzleti tárgyalást a 12 és 14 óra közötti időszakra. Az étkezésnek Kínában rendkívüli figyelmet fordítanak, nagyon nagy hangsúlyt helyeznek az ebéd kényelmes elköltésére. A tányérba mindenki azt vesz, amit csak akar, elfogyasztani pálcikával illik. Ha valamilyen okból nem akarunk alkoholt fogyasztani, nem probléma, az okokra hivatkozva az italt teával is helyettesíthetjük.

Ajándékozási szokások

  • A személyes kapcsolatot már találkozáskor meg lehet alapozni egy nem túl értékes, de figyelemfelkeltő ajándékkal. Kiváló ajándék lehet például egy jellegzetes magyar bor de vihetünk akár egy különlegesebb tollat, vagy nyugati teát is. Órát viszont véletlenül se adjunk ajándékba, mert ezt a kínaiak úgy értelmezik, hogy az illető halálát kívánjuk. Ne csomagoljuk az ajándékokat fehér papírba, mert a fehér a gyász színe Kínában, a vörös színhez viszont számos pozitív fogalmat kapcsolnak, így ez remek választás

Üzleti környezetre, üzleti kultúrára vonatkozó tudnivalók

(interkulturális, protokoll)

 

 

Egyéb érdekességek

  • Kínában, akár a nagyobb városokban is, még mindig gyakran előfordul, hogy nyíltan megbámulják a más rasszhoz tartozó embert, sőt az sem ritka, hogy ismeretlenül beszélgetést kezdeményeznek, vagy megkérnek rá, hogy közös fotót készíthessenek velünk. A jelenség más formában is előfordulhat, például amikor tudtunk nélkül kísérelnek meg fotót készíteni rólunk.

Alább címszavakban kiemelve néhány dolog, amely a kínaiakat zavarja, illetve amelyek elkerülése javasolt:

  • Mutatóujjal történőmutogatás.
  • A hívás mutatóujjal történő jelzése (helyette a tenyeret lefelé fordítjuk és az összes ujjat egyszerre kinyújtjuk – behajlítjuk).
  • Az ujjak pattogtatása, tördelése.
  • Türelmetlenkedés.
  • Evőpálcikákat beleszúrni a húsfalatba/zöldségbe.
  • Evőpálcikáinkkal a levegőbe rajzolás, mutogatás.
  • Az ajándékot földre tenni nem helyénvaló.
  • Az ételt utólag való ízesítése.
Mid-Autumn_Festival-beijing
Ünnepnapok
Ünnepnapok    Hagyományos ünnepek Kínai holdújév (7 napos tavaszünnep, ázsiai újév): első holdhónap...
Megnézem
UURW7198
Piacra lépés
Piacra lépési nehézségek   Kínában egészen más üzleti kultúra és szokásrendszer alakítja a gondolkodást,...
Megnézem
de0fa4b8-9e50-4cc0-a8cd-1742390a8b11
Országismertető
Fontosabb gazdasági mutatók         Mutató megnevezése Mértékegység 2015 2016 2017 2018 2019 GDP...
Megnézem
cegformak
Cégalapítási szabályok
Cégalapítási szabályok, társasági formák, cégbejegyzés adminisztrációs igénye     Kínában a cégalapítás...
Megnézem
térkép1
Kiemelt ágazatok
Kiemelt ágazatok   Turizmus 2019-ben összesen majdnem 155 millió látogatást tettek kínai állampolgárok...
Megnézem
jogi-01-cl
Jogszabályi háttér
Jogszabályi háttér bemutatása   Kínában a cégalapítást több törvény, jogszabály és rendelkezés szabályozza....
Megnézem
Bocsánat - nő
Etikett
Üzleti környezetre, üzleti kultúrára vonatkozó tudnivalók (interkulturális, protokoll) Üdvözlés, mindennapi...
Megnézem
terkep
Kína befektetés-ösztönzés
Kína befektetés-ösztönzési rendszerének bemutatása     Kína adókedvezményeket biztosít a gazdaság kiemelt...
Megnézem
kina-magyar
Kutatási tevékenység
Kínai–Magyar Kulturális, Gazdasági és Külpolitikai Kutatóintézet       A Kutatóintézet célja   Az intézet...
Megnézem
tm-global
Az értékesítési csatornák
Az értékesítési csatornák közül Kínában szinte minden lehetséges megoldás megtalálható. Az ország népessége,...
Megnézem
Scroll to Top